HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Risztov Éva visszavonul
Budapest, 2017. február 8., szerda (MTI) - Visszavonul Risztov Éva olimpiai bajnok úszó - írta a Ripost című napilap szerdai számában.

A lap szerint a 31 éves sportoló egy vasárnap képernyőre kerülő televíziós interjúban jelenti be elhatározását.
"Elértem az álmomat, hogy olimpiai bajnok legyek, és ma már más dolgok érdekelnek. Egy menedzsmentcégnél kezdtem el dolgozni, ahol sportdivíziót indítottak. Egyelőre gyakornok vagyok, később pedig sportmenedzserként folytatom a karrierem. Nagyon szeretek kommunikálni, így ez nekem való terep lesz" - idézi a lap a Londonban tíz kilométeres nyíltvízi úszásban aranyérmes Risztovot.
Az úszót az MTI-nek nem sikerült elérnie.
Risztov 2005-ös első visszavonulásáig kizárólag medencében versenyzett, s nyert három világ- és öt Európa-bajnoki ezüstérmet. Négy évvel később tért vissza, akkor már elsősorban a nyíltvízi úszásra koncentrált, de indult hosszabb medencés számokban is, melynek köszönhetően további egy ezüsttel és egy bronzzal gazdagította Eb-s medálgyűjteményét. A pályája csúcsaként Londonban olimpiai bajnok lett 10 kilométeren, tavaly Rióban címvédőként a 13. helyen ért célba.


sgj \ sag

MTI


Fotót készítette: ONLINE
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: MTI


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!